Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Húsvétkor is természetesen!

2010.04.26

Húsvétkor is természetesen!

A tojásfestésnél,a nyúlvásárlásnál,a húsvéti vacsoránál vagy a locsolkodásnál is dönthetünk zölden.Íme néhány tipp!Többek között környezetbarát tojásfestési módszerek,tanácsok locsoláshoz és ha már mindenképpen muszáj nyúlvásárláshoz!

Festékek a kamrából

Sárga: kurkuma

Elkészítés: 2 dl meleg vízhez 2 tk. kurkumát és fél ek. ecetet teszünk,kis ideig főzzük.
Tipp: kamillával zöldessárgára,pirospaprikával narancssárgára festhetünk.Aranysárga pedig a hideg vízben kevés vöröshagymahéjjal együtt felforralt tojás lesz.

Vörösesbarna: vöröshagyma

Elkészítés: hagymahéjból jó párat egy edénybe helyezzük,majd annyi vizet öntünk rá,hogy ellepje.30 percen át főzzük a lét,majd beletesszük a tojásokat.
Tipp: jó erős,kihűlt csipkebogyóteába is áztathatjuk a tojásokat,így rózsaszín árnyalatuk lesz.

Lila: cékla

Elkészítés: kb. fél liter céklaléhez 1 ek. ecetet adunk,és 15 percig lassú tűzön főzzük.A halvány ibolyától a mélyvörösig érhetünk el színt.
Tipp: Áfonyalében áztatva a tojást,bíborszínt kapunk,kevés lilahagyma - héjjal levendulaszínt.

Kék: vörös káposzta

Elkészítés: apróra vágott vörös káposztára anyi vizet öntsünk,hogy ellepje.Fél órát főzzük,és egy napig állni hagyjuk.A káposzta levele bíborszínű lesz,de a tojásokat kékre festi.

Zöld: spenót

Elkészítés: apróra vágott spenótra annyi vizet öntünk,hogy ellepje.30 perc főzés után hagyjuk kihűlni,és ezután tesszük bele a tojásokat.

Jó tudni

A szalonnadarabkával vagy olajos vattával fényesre törölhetjük a tojásokat.Gyűjtsünk virágleveleket,fűszálakat,petrezselyemlevelet!Vizesen helyezzük el a tojásokon,így a festés után megmarad a helyük.Feldarabolt nejlonharisnyába csomagolva,a végén cérnával megkötve tegyük a festőlébe,és vigyázzunk,hogy a levelek ne mozduljanak el!Szép és egyszerű megoldás.

Mi legyen a nyúllal?

Az állatkert ma már nem veszi be a megunt kedvenceket.Ha mindenképpen igazi húsvéti nyulat szeretnénk,törődjünk további sorsával is!Kölcsön nem nagyon adják a tenyésztők a nyulakat,mert a nyuszi a nálunk töltött két - három hét alatt bármilyen betegséget elkaphatnak,és így később a tenyésztő többi állatát is megfertőzheti.Megoldás lehet,ha olyanoknak adjuk tovább a nyulat az ünnepek után,akik bár szeretnének egy ilyen szőrös kis jószágot,sokallják a ma már szokásos 6000 forintos kezdőárat.Elsősorban az ismerősök között keressünk ilyen új gazdikat - akár már húsvét előtt is -, de akár üzlet is lehet a dologból.

Zöld erdőben jártam

Ma már nem fognak minket a legények húsvéthétfőn belehajítani a szomszédos patakba vagy a tóba,s vödörnyi vizet se zúdítanak ránk.Az ezer mérföldes körzetben is érezhető pacsulik sem divatosak már.Akkor mégis,mit jelent a locsolkodás?

Húsvéti tippek férfiaknak

Visszatérhetnek a vízhez,mint locsolószerhez,ha egy kis üvegcséből spriccelnek jelképesen.
A vödör és a szódásüveg lehetősége még csak meg se forduljon a fejükben!
Zöldtea -,levendula -,jázmin -,esetleg rózsaillatú,könnyed parfümöt vegyenek,ha ragaszkodnak az illatos locsoláshoz.A nap végén a kedvesüknek ajándékozhatják a kellemes illatú szert.
Ne azzal spóroljanak,hogy a többéves kölnit használják újra és újra - megkímélik magukat és a hölgyeket egy rossz élménytől.

Húsvéti kirándulás

Ha végre van egy kis idő egymásra,a család apraja - nagyja felkerekedhet.A húsvéti kirándulás sokak számára az első nagyobb tavaszi túrát jelentheti.Ügyeljünk a környezetünkre,arra,hogy a természet tiszta és sértetlen maradjon!

Néhány zöldtipp a kiránduloknak

Ha szép az idő,autó helyett menjünk biciklivel,hiszen amellett,hogy a mozgás egészséges,a környezetet is védjük.
Vigyünk magunkkal szemét gyűjtésére alkalmas zacskót!
Ne tépkedjük a növényeket,hiszen a természetben a helyük,ráadásul sok védett növény egyedszáma ritkul élőhelyén,így fokozottan figyelnünk kell rájuk,hogy megvédjük őket a kipusztulástól.
A kirándulás remek alkalom arra,hogy a gyerekekkel már kiskorukban megszerettessük a természetet,megismertessük velük a Magyarországon honos növény - és állatfajokat.Együtt fedezhetjük fel a környéken élő állatokat,és kirándulás után együtt nézhetünk utána akár az interneten is,mit érdemes a túra során felfedezett élőlényekről tudni,hogyan élnek,mi a jellemző rájuk,hol találkozhatunk velük az országban.

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.